A SZÉNANÁTHA GYÓGYÍTÁSA
BIZTOSAN, OLCSÓN, TARTÓSAN
MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL
Ezen a honlapon - és a május közepén a boltokba kerülő azonos című könyvben - elsősorban a szénanátha gyógyítására egy eddig Magyarországon nem, illetve kevéssé ismert módszert mutatunk be.
„A SZÉNANÁTHA GYÓGYÍTÁSA” című könyv bár elsősorban a szénanáthában szenvedőknek készült, nekik mutat be egy homeopátiás kezelést, mely hosszan tartó gyógyulást ígér számukra, de ezen felül azoknak is szórakoztató olvasmány, akik a homeopátiával szeretnének egyszerűen – nem szakmai nyelven – megismerkedni.
A könyvben ajánlott terápiát más homeopátiával foglalkozó könyvben nemigen lehet megtalálni. Ennek oka az, hogy az itt ismertetett módszer két évszázadon át feledésbe merült, és bár már 40 éve, hogy egy gyermekorvosnő (Dr. Hedwig Imhäuser ) újra felfedezte, csak lassan terjed a köztudatban és a homeopatikus gyakorlatban.
Maga a könyv négy fejezetből áll: az első azoknak szól, akik allergiájuktól – szénanáthájuktól – szeretnének minél biztosabban, olcsóbban, hatásosabban és abszolút rizikómentesen, azaz mellékhatások nélkül, természetes módon megszabadulni. Ha őket csak a gyógyulásuk mikéntje érdekli, elég, ha csak az első részt olvassák el, és az ott ismertetett gyógymódot követik. A könyvben fotókkal illusztrálva mutatjuk be a potenciált saját-vér gyógyszer előállítását és a kezelés lefolytatását. Ezen a honlapon a könyvben bemutatott módszerhez adunk további segítséget, fotók, videó felvételek, és kérdésekre adott válaszok formájában.

Fontos tudni, hogy az interneten a "homeopatikus saját-vér-terápia" (németül: potenzierte Eigenblutbehandlung) címszó alatt található bejegyzések túlnyomó többsége - mind a magyar, mind a német nyelvűek - nem az itt bemutatandó eljárással kapcsolatosak. Azok vagy a sportolóknál használatos sajátvér terápiáról szólnak (vénából vett és később az izomba beadott - kezeletlen vagy valamivel kezelt - sajátvér terápiáról), vagy egy kevert módszerről, melyben a vénából vett saját vérbe homeopátiás gyógyszereket kevernek, és úgy adják vissza - többnyire injekcióban, néha szájon át - a betegbe. A számtalan bejegyzés közül alig található olyan, és azokban is csak egy-egy mondat erejéig, melyek a klasszikus, a tiszta homeopátia törvényei alapján előállított és itt bemutatandó saját-vér-terápiáról szólnak.
Imhäuser doktornő legalább másfélezer olyan esetet dolgozott fel, melyben potenciált saját-vér kezelést alkalmazott, és ezen esetek kiértékelésekor megállapította, hogy különösen a visszatérő fertőzéses és allergiás megbetegedések azok - mint például a szénanátha vagy csalánkiütés -, melyek ezzel a módszerrel a leghatásosabban gyógyíthatók.
A több tucat szénanáthában szenvedő betegen elvégzett kezelés azt mutatja, hogy a potenciált saját-vérrel kezelt páciensnek nem csak akut allergiája fog jelentősen csökkenni, de a hatás az ezt követő évekre is megmarad, az allergia sokkal szelídebb formában jelenik meg, vagy - ami gyakrabban előfordul - egészen, vagy legalábbis több évre eltűnik.

"A szénanátha gyógyítása" című könyv, melynek szerzői: Dr. Élthes Eszter és Kis Herczegh Csilla, május közepétől kapható a könyvesboltokban. A könyvben fotókkal illusztrálva mutatjuk be a potenciált saját-vér gyógyszer előállítását és a kezelés lefolytatását.
Ezen a honlapon a könyvben bemutatott módszerhez adunk segítséget, fotók, videó felvételek, és kérdésekre adott válaszok formájában.
Ezen felül e honlapon cikkekben és megtörtént eseményekben tárjuk fel a homeopátia előnyeit, gyakorlati alkalmazását, elvét, nem csak a szénanátha, hanem mindenféle más betegség, panasz, kellemetlenség gyors, hatásos, mellékhatások nélküli kezeléséhez. A honlap anyaga folyamatosan bővül.

Kérdéseiket feltehetik magán levélben , amire igyekszünk 1-2 napon belül válaszolni.
Türelmüket köszönjük!
FILM A HOMEOPÁTIÁRÓL - klikk ide

